Kedves Olvasók! :) Ha bárkinek bármilyen személyes élménye kapcsolódik az olvasott,
látott házakhoz, kérem jelentkezzen a lasdbudapestet@gmail.com címen! Köszönöm! - Vero :)

2016. augusztus 22., hétfő

Távolba-látó rovat

Fedezd fel!

Triesztbe k/öltözött Budapest


Szeretek külföldön turistáskodni. Jó érzés rácsodálkozni új dolgokra. Jéé, ilyen nálunk nincs, ez meg itt teljesen másképp szokás, vagy, itt egészen más ez vagy az, és hasonló észrevételek. Külföldön járva elsőként a különlegességekre és a különbségekre csodálkozunk rá, aztán ahogy lassan kezdjük felfedezni a környéket, és magunkhoz édesgetni a látványt, egyre több hasonlóságot fedezünk fel szülővárosunk és a vendéglátó település között. Izgalmas idegenként elveszni itt-ott, és izgatottan várni, hogy egy-egy kanyargós utca végén vajon milyen látvány fogad majd, ha befordulok. Azt is szeretem, amikor pár nap múlva a megszokott útvonalak mentén már ismerős – mintha itt már jártam volna – képek futnak végig a memóriámban. A könnyebb kiigazodás és beazonosítás végett pedig hasonlítgatok. Így történt, hogy Triesztet a kényelmes barangoláshoz Budapest bútoraival rendeztem be. :)




Ez a város épp csak pár kilométerre fekszik Szlovénia határától. Bár 1954 óta Olaszországhoz tartozik, 1918 előtt még a Habsburg Birodalom hajózási és kikötővárosi központja volt. Nem csoda hát, ha az épületek hasonlóan szépek, mint Budapesten, helyenként megbolondítva egy kis mediterrán hangulattal.



A legnagyobb különbség elsősorban a szokatlan klíma volt. A sós, párás, néhol fullasztó levegő sajnos nem kímélte a házakat sem. A meredek, szűk utcák átmenetileg jótékony árnyékot adnak a sétálgatóknak. A lakásokat pedig a tikkasztó napsütéstől a házak színes, félig lesütött szemhéjai – spalettái – védik. A legtöbb épület frissen festett vadonatúj képet mutatott, nekem mégis jobban tetszettek az idő-rágta málladozó homlokzatok. Természetesen a napellenző, redőzött ablakok sehol sem hiányoztak, sőt! A spaletták, mintha külön életet éltek volna; még a legromosabb házon sem láttam korhadt, szúrágta oldalszárnyakat!








A platánfák is egészen másképp élik életüket a tenger mellett, mint ahogy mi otthon megszoktuk. A Wekerlén például szép magasra és terebélyesre nőnek. Ágaik áthajolnak szemközti társaikhoz, hogy összeborulva árnyékos alagutat képezzenek a széles utcák felett. Triesztben már nem kapaszkodnak egymásba, hanem vékony egyenes törzsükből, hosszú göcsörtös ujjaikkal az ég felé nyúlva szívják magukba mohón a napfényt. :) Amikor lement a nap, a város kellemes derengő fénybe öltözött. A kovácsoltvas oszlopos kandeláberek a régi időket idézték. Szeretem ezeket a (haj)hálós gömbös lámpákat! :) Kár, hogy nálunk már nem divat ez… szerencsére azért a Széchenyi fürdőnél még akad pár belőlük. 







Turistaként nem csak az ajánlott látnivalókat jártam be. Sokkal izgalmasabbnak tűnt elveszni a kis mellékutcákban vagy beosonni a nyitott régi bérházak ajtaján. :) A felfedezett lépcsőházak díszítésükben sokkal szerényebbnek bizonyultak – bonyolult kovácsoltvas korlátokban, márványborításban, csillárokban, rézkilincsekben, vagy díszesen faragott ajtókban, – mint Budapest. Persze ennek a megállapításnak csak az lehet az oka, hogy nem volt rá elegendő időm, hogy sorra vegyem a házakat! ;)








Azért is tetszett nagyon ez a város,  mert utcáin bolyongva a házak, a terek, a fás parkok olyannak tűntek, mintha Budapest egy-egy jelképes utcáján járnék. Megtaláltam itt a Liszt Ferenc teret (Viale XX Settembre), a széles sétáló utcájával, ahol egymást érték a napernyős kávézók. Volt Jókai tér is (Piazza Giuseppe), ahol Verdi ücsörgött a leanderek árnyékában. Megtaláltam a Bajcsy-Zsilinszky utat is (Corso Italia), ahol félköríves és éles szögű ötemeletes házak futottak ki a mellékutcákból. Jártam a József nádor tér és Széchenyi tér közti szakaszon is, a József Attila utca (Via Cesare Battisti) nagy csilláros árkádja alatt. :) 











Gyakran megfordultam a helyi Blaha Lujza téren is (Piazza Goldoni), ahol stílusosan, tengerkék színű buszok sűrű tömege robogott át. A 7-es busz megállójának árkádos mennyezetén itt is egy kopott freskó volt, csakúgy, mint nálunk a László-ház kapujának kis zugában. :) De, talán ezen önmagában nincs is mit csodálkozni, hiszen a város lakója volt egykor Than Mór, aki nálunk is szép számmal hagyta emlékül kézjegyét! Nem messze innen a Kodály körönd sgrafittos háza köszönt rám, odébb pedig a Kossuth Lajos utca kiugró, beépített lodzsái vonzották szememet! Megjártam a Rómer Flóris utca, kanyargós, meredek szerpentinjét is. Itt lépcsőkön emelkedtem egyre feljebb és feljebb a Via del Molino a Venton, hogy szemmagasságba kerüljenek a környező épületek felső párkányainak díszei.












Bár nem az Erzsébet híd végénél állt, de a Gellért szobor alatti vízesés látványára hasonlított egy cikkcakkos lépcsősor a várhegy alatt, a Scala Dei Giganti. Sziklaszirtjéből kővé vált békák lövellték a vízsugarat. Középen, egy szoborfülke előtt pedig egy sirály tollászkodott. A hegyvidékes város alagútjai nem hasonlítottak Lánchidunk esőkabátjához. A trieszti alagutak félelmetesen sötétek és feketék, itt nem kaptak fehér mozaikos burkolatot. Szájuk két végén a kócos futónövények hosszon belógnak az út fölé, mintha egy vadregényes erdő mélyén járnánk. 




A cipőkoptató nagy sétákon a meredek, macskaköves, keskeny utcák leküzdése után bejártam a Kapitólium dombot is. Napnyugtában a növényzettel gazdagon átszőtt bástya teraszán éppen esküvői partyt tartottak – harsányan, jókedvvel, sok nevetéssel; olaszosan! :) Az itt elterülő lankás füves terület teljesen olyan volt, mintha a Budai Vár déli lejtőin sétáltam volna. A kilátás innen is szépséges volt, és nem bántam, ha néha beleállt a képbe egy ciprusfa vagy egy csúcsát vesztett fenyőfa. :) Leereszkedve a meredek kanyargós utakon, még várt rám a tágas Hősök tere (Piazza Unita’ D’ Italia), ahol a Palazzo Del Governo épülete pont olyan volt, mint az Andrássy úti Operaház, ami kölcsönkérte Budapest összes csillogó mozaikját! A térről azonban kissé távolabbra került a Gábriel arkangyal szobor, a trieszti Győzelem Világítótornya









A tengerpart mentén sétálva el kell ismerni, hogy igazán, és nagyon szépséges város ez a Triszet! :) Csoda jó dolog a főtérről rálátni a tengerre, a nagy hajókra, a kövér sirályokra, ahogy köröznek a pálmafák és színes leanderek felett! Jó látni, milyenek máshol azok a megszokott épületek, amiken olyan sokszor legeltetjük itthon a szemünket. Nagyon kíváncsi lettem volna, hogy Triesztben miket mesélnének a lakóházak a szürke hétköznapokról ? Kik élhettek benne régen, milyenek voltak mindennapjaik, vagy a szomszédi viszonyok… De ez egy egészen más kultúra, és igazán csak az értheti, aki éveken át járja az utcáit, minden suttogást meghall, és mélyen magába szívja a hangulatos utcák, párától málló házainak nehéz leheletét.









Miután berendeztem Triesztet Budapest mozaikjaival, lassan leindultam hazafelé. Jéé! Hirtelen észre vettem, hogy egy bútordarabka még a zsebemben maradt! A Lánchídnak sehogy sem találtam Triesztben helyet, így hazahoztam. :)






Forrás:
Helyszínbejárás 2016.