Kedves Olvasók! :) Ha bárkinek bármilyen személyes élménye kapcsolódik az olvasott,
látott házakhoz, kérem jelentkezzen a lasdbudapestet@gmail.com címen! Köszönöm! - Vero :)

2017. szeptember 12., kedd

Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont



Fedezd fel!

Végállomás – egy új kaland kezdete!


Hosszas haldoklás után hamvaiból újjáéled az egykori 58-as villamos régi indóháza. Az idei Kulturális Örökség Napok hétvégéjén 2017.09.17-én a Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont kitárja kapuit és színes programokkal várja az érdeklődőket.
2012-ben, a blog kezdetekor írtam már erről a kedves épületről, s most sem mehetek el mellette anélkül, hogy pár gondolatot ne jegyezzek fel újabb születésnapja alkalmából. Ebben a leírásban egy folyamatot szeretnék képekben szemléltetni, különös hangsúllyal arra, hogy milyen poklokat élt át ez a szépséges épület az utóbbi évtizedekben.  


Forrás: Fortepan. 108026. Makovecz Benjamin képe. Zugliget 64. végáll. 1983

Forrás: Fortepan. 108027. Makovecz Benjamin képe. Zugligeti út 64. régi villamos végáll. 1983


Forrás. Fortepan. 108028. Makovecz Benjamin képe. Zugligeti út 64. régi lóvasút. 1983

Régi emlékeimet felidézve kezdem a történetet. Egy-két gondolat erejéig szeretnék egészen a Szépilona remízig visszakanyarodni. 2013-ban jártam a Hűvösvölgyi úti remízházakban, ahol egy kedves idős nénivel beszélgettem. Tőle tudom, hogy férje villamosvezetőként dolgozott – innen a szolgálati lakás is. Ő még azt a 81-es villamost vezette, ami megkerülte a svájci villa épületét, és ami éjszakánként nyugovóra a Szépilona remízbe kanyarodott. Ezen a vonalon régi emlékeket idézve még nagyszüleim, szüleim is utaztak. Mivel pár utcára innen nőttem fel, azt is tudtam, hol mentek egykor a régi sínek ott, ahol ma széles füvesített sávban autók parkolnak. Vajon feltűnt-e valakinek, hogy Zugligeti út 42 előtt, egy széles fa törzse mellett, már csak egy csonka régi megálló tábla ácsorog és kitartóan egyre csak várja azt a villamost a hegyről? 

2017. nyár
Képek 2008. októberéből. A főbejárat íves lépcsősorán még megvan a korlát. A középső lakóegység ablaki még viszonylag épségben vannak.



Iskolás koromban, kalandvágyból egy kis szakaszon néha az erdőn keresztül sétáltam, és reggelente ott kapaszkodtam fel a lakóházzá alakított indóház háta mögött. Nyolcadikban helytörténeti vetélkedő keretében volt alkalmam bemenni a házba is. Hokedlin ülve, epret majszolva hallgattuk egy alagsori lakásban a régi történeteket. Nem gondoltam akkor még, hogy ez az emlék kincset ér majd!

Képek 2012. márciusából. 
















Képek 2013. februárjából, ahol jól látszanak az elkorhadt fafaragványos díszítések, a kitört ablaküvegek és a főbejárat ajtajának befalazása. Megvan még a bádog, virágcsokros ereszcsatorna és a villamos régi felső-vezetéket tartó porcelánsisakja is.
 
































Az átmeneti békés időszak után egyre borúsabb napok jöttek. Miután a lakókat kitették, az épület állapota pusztulásnak indult. Olyan időszaka is volt, amit a környéken élők igyekeztek nagy ívben kerülni, mint valami fertőző betegséget. Ám a kitört ablaküvegek és a tégláig meztelenedett rothadó külső valami sokkal elborzasztóbb belsőt rejtett! Csak elképzelni tudták milyen lárvák támadták meg szervezetének belsejét…

Egy kedves ismerősömmel szinte napra pontosan négy éve jártunk ott, hogy meghallgassuk egy beteg lélek, egy épület utolsó kínlódó suttogását. Bemenni egy kívülről romos házba nem kis felelősség! Nem csak azért, mert leszakadhat, beszakadtat, ránk dőlhet, hanem azért is, mert nem tudjuk, kiket találunk odabent, és egészségügyileg milyen állapotok uralkodnak. Bevallom, hogy féltem, de sokkal kíváncsibb voltam, minthogy visszaforduljak. 


Képek 2013. szeptemberéből, amikor bemerészkedtünk az épületbe. A sokkoló látványban a múlt rétegeinek lenyomata tükröződik. A tető hiányos, a gerendák korhadtak, de az eredeti díszes ácsmunkát még őrzi az idő. A következő nemzedék egykor divatos tapétája mellett a lakások cserépkályháit is láthattuk. ... és sajnos ezek mellett később a hívatlan lakók életterét is. 

























 















Sokat gondolkodtam, hogy közzétegyem-e a lesújtó képeket, de végül amellett döntöttem, hogy látni kell ezt is, hiszen hozzá tartozik a ház történetéhez. Most, mikor végre a megújult szép valóságot ünnepeljük, ne hallgassuk el milyen hosszú is volt az út idáig! Mikor az építési munkálatok már télvíz idején elkezdődtek, és rohamos tempóban haladtak újra megnéztem a környéket. A februári jeges latyakos úton araszolva nagyon megdöbbentő látvány volt az általam megszokott hosszú épület látványa úgy, hogy hiányzott a közepe! A szükséges rombolás után aztán jött a látványos megújulás is! :)

Képek 2017. februárjából, amikor megláttam, kettévágva az épületet, és furcsa látvány volt. Ekkor láttam először az építkezést. 












Csak pár éve annak, hogy Patak Gergely fiatal, lelkes építészhallgató egyik előadását hallgattam. Szépen kidolgozott terveket vázolt és új értelmet adott az egykori első 58-as végállomásnak. Akkor éreztem először, hogy itt végre nem üres szavak, fejcsócsálás és sopánkodás lesz, hanem kapcsolatai révén majd tettek is követik a nagy lendületet. Valóban meghatott! Az ő, korábbi cikkemre adott hozzászólásából idézném a legtalálóbb mondatot: „Kevesek látnak túl saját érdekein, s jutnak el oda, hogy a sajnálkozáson túl valós segítséget is nyújtsanak a veszendő értékeknek. Valóban nagy kár, de kicsiben mindenki igényes életforma megteremtésével és gondozásával hozzátehet a folyamat megállításához - gondolok itt arra, hogy nem csak saját portáját takarítja, hanem esetleg a kerítésén túlra is fordít erőfeszítéseket -. Én jelenleg az épület megmentésén dolgozom építészhallgatóként.” – 2012.10.07.

Képek 2017. májusából. A főbb motívumok már készen vannak, de még hiányzik a lenti főbejárat kis tornáca, és a fafaragások. A citromkarika ablak már elkészült! :)


















Képek 2017. júliusából, amikor már tényleg csak az utolsó simításokon dolgoztak - legalább is kívülről úgy tűnt. Elkészült a kis tornác is az eredeti kovácsoltvas korláttal, megvannak a virágos ereszcsatornák és a szépséges faragások is! Ráadásul újabb épülettel bővült a helyszín az erdő mélyére. :) Szebb lett, mint valaha!














S láss csodát, - a sok segítő és jó szándéknak köszönhetően - így lett! :) Ezúton is köszönet illeti meg Zoboki Gábor építészt, akinek tervezőasztalán végül realizálódott és megszületett az egykori Lóvasút felújított változata. Az épület ismét új értelmet nyert és szellemiségében is visszahoz valamit a régi időkből, egy kis helytörténetet. Egy virtuális időutazás keretében újra villamosra szállhatunk és megválthatjuk jegyünket a XII. kerület múltjának történeteihez.




Én ezúton kívánok lelkesítő feladatokat az új munkatársaknak, és élményekben gazdag kikapcsolódást a látogatóknak! A Lóvasút házának pedig hosszú és szép életet! Vigyázzunk rá! :)

 


Forrás:


Helyszínbejárás képek; 2008. október, 2012. március, 2013. február, 2013. szeptember, 2017. február, 2017. május, 2017. július