2012. január 26., csütörtök

Grand Hotel Royal

Tudtad? 


Royal Szálló – Az Elsők otthona


Az Erzsébet körúton, Ray Dezső tervei alapján készült el 1896-ban a Grand Hotel Royal, ami helyet biztosított az Ezredévi Kiállítás látogatói számára.

Kávéházában láthatott a közönség először filmvetítést, és itt állították ki az első magyar repülőgépet is. 1915-ben az Apolló Mozi költözött a patinás épület báltermébe, amit később Vörös Csillag mozivá alakították.

A második világháború és az 56-os forradalom sokat rontottak az épület állapotán.
A 2003-ban helyreállított szálloda melletti, Hársfa utca fölött ma összekötő üveghidat láthatunk. Nehezen hinnénk, de alkalmanként ezen a hídon keresztül gördülnek a kocsik bársonyszőnyegen a szomszédos épület parkolójából egészen a hatalmas fogadótermek ajtajáig.

Az Erzsébet körút 51. szám alatt, – szó szerint – közvetlenül a szálló mellett egy gyógyfürdőt találunk, ami már 1888 óta üzemel és a hotel tulajdona. Az elegáns fürdőt Zsolnay csempeburkolat és Róth Miksa féle üvegmennyezet díszíti.


Forrás: 



Royal Nagyszálló 1903

Bálterem


Grand Hotel Royal 1963


Vörös Csillag Mozi

Üveghíd a Hársfa utcában

Esti Fények

Royal – Fürdő

Corinthia Grand Hotel Royal mai pompájában




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.