2013. január 8., kedd

Amszterdam Budapesten — Mandl-ház

Tudtad?

Sok jó ember kis helyen is elfér



A Várkert rakparton a Döbrentei tér szomszédjában álló keskeny ház, bár Amszterdamot idézi, mégsem ezért mutat ilyen nyúlánk képet, hanem azért, hogy Pestről fotózva a turisták kedvéért, egy egész háztömb beleférjen a képbe. S, ahogy az lenni szokott, a fotó miatt mindenki összébb is húzódik, nehogy lemaradjon. Hát, ezért nyomták össze szegény Mandl-házat a szomszéd épületek. :) Lényeg, hogy a fotóalbumot nézegetve, mind megvannak!


Az ősbirtoklap alapján ezen a telken épült Buda legkeskenyebb épülete, mely a Várkert rakpart felől 6,20 m, a Döbrentei utca felől mindössze 5,50 m hosszú, mélysége pedig alig több 15 méternél. A tulajdonos Enderes Henrik Lajos 1879-ben adta el a telket Mandl Manónak és Árminnak, akik Weinréb és Spiegel építőmesterekkel az 1890-es évek végén kéthomlokzatú, 3 emeletes, belsőudvaros házat építtettek. Így lett a 22 méter magas, neogótikus homlokzatú lakóház feltűnő jelenség a Duna partján.

A tulajdonosváltások sorát követően, a IV. szinten lévő tetőtér az 1930-as években Marafkó Ferenc építőmester által került beépítésre. Az új lakás két utcai szobával, konyhával, fürdőszobával, kamrával, hallal, mellékhelyiséggel és ruhatár szobával készült el, a szinten mosókonyhával is kiegészítve. A 60-as években a Műemlék Felügyelőség az épületet védetté nyilvánította, felújítására pedig a lakók is nagy gondot fordítottak.


A tízlakásos épület javarészt dísztéglával borított, a Duna felé, emeletein 3-3 ablaknyílás és kőerkélyek láthatók. A homlokzat a IV. emeleten lépcsőzetesen, háromszög alakú pártázatban végződik. A rakpart felől, földszintjén az ablakokban nyaranta muskátli virágzik. Mellettük, a szamárhátíves bejárat kétszárnyas faajtaján belépve boltíves előtérbe érünk. Apró, pepita padlója lépcsőben végződik. Itt jutunk ki a belső udvarra, ami még napos időben is nagyon sötét, hiszen alig nagyobb, mint egy lichthof. Az emeletekre vezető keskeny lépcsősort kovácsoltvas korlát szegélyezi. Látogatásomkor több lakóval is találkoztam, akik büszkék arra, hogy ilyen „szűkös” helyen is jó közösségben élnek ebben a szép házban. :)


Forrás:
Helyszínbejárás
Adalékok a Tabán történetéhez – Budapesti Városvédő Egyesület 2000.
Buza Péter: Túlparti látomás – Városháza. 2002.






Az első háztömb Budán, az Erzsébet hídtól északra







 
 

 


 

 







 


8 megjegyzés:

  1. Nagyon jól sikerült poszt és tökjó a ház:) Én is bemennék...

    VálaszTörlés
  2. Ez a ház minding is annyira tetszett! Amúgy is imádom Amszterdamot! Koszi a részletes ismertetést!

    VálaszTörlés
  3. érdekes cikk:) mennyire nehéz oda bejutni fotózni?

    VálaszTörlés
  4. Hát, némi kitartás és türelem nem árt hozzá ;)

    VálaszTörlés
  5. Weinréb és Spiegel tervezte:

    http://urbface.com/budapest/a-mandl-haz

    VálaszTörlés
  6. A Duna parti oldalon a keskeny háztól balra a Várkert rakpart 17-es sz. házban lakott Szántó Piroska festőművésznő és férje Vas István költő.

    VálaszTörlés
  7. Én is nagyon szerettem volna már régóta bejutni! Köszi az érdekes ismertetőt és a szép fotókat! :)

    VálaszTörlés
  8. Hát ez egy bunker.

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.