2013. január 29., kedd

Gutenberg-Otthon

Képzeld el!

A tisztelet és az összetartás otthona


A Rákóczi tér szomszédjában, a nyüzsgő József körút túlsó oldalán, egy parkhoz érkezünk. A környező hat utca találkozásának metszetét a Gutenberg tér adja. Nevét pedig arról a háztömbnyi épületről kapta, melynek homlokzatán ma is szépen olvasható a felirat: Gutenberg-Otthon.

Az 1866-ban alakult Magyarországi könyvnyomdászok és betűöntők szakegyesülete saját bérház építését szorgalmazta. Az akkor még Sándor tér 4. számú telek egyemeletes házának helyére álmodta meg az építészpáros, Vágó László és József az egyesület új házát. Az 1906 tavaszán megkezdődött építkezés kőművesmunkáit a Schomann cég végezte. A nyári hónapokra munkássztrájkjai és elbocsátásai miatt az építést maga Vágó József vette át. Az épület a nyomdászok összetartásának jelképe is lett, hiszen önerőből építették fel a székházat! Az egylet – mára elpusztult – helyiségei; irodák, olvasó- és gyűléstermek, díszterem, előcsarnok, ruhatára és büfé a háztömb két oldalsó utcájából nyíltak.


A szecessziós palota fehér vakolatán a nyomdászéletet bemutató képek már nem láthatók, de a szép majolika díszek megmaradtak. A lépcsőház színes ólomüvegablakait a 70-es évek „rombolása” után mára szépen visszaállították. A kovácsoltvas korlátot kék, üveg harangvirágok színesítik. A padló öntött terrazzo burkolatában a ház monogramja olvasható: G.O. A majdnem 4 méter belmagasságú, többszobás lakások egyike, az ötödik emeleti műteremlakás, ahol az építész Vágó József, majd Lechner Ödön is lakott. A szinten működő tánctermet később sportteremmé alakították. Eredetileg két lift működött a házban. A teherliften a díszes cserépkályhák tüzelőit szállították. A személyliftben pedig zöld, bársony huzatú pad volt. Mosókonyha, szárítóhelyiség és falikút minden emelethez tartozott, ezzel könnyítve a viceházmesterek munkáját. A főlépcsőházban piros kókuszszőnyeg futott végig. 

A Gutenberg palotában példaértékű a lakók, egymás- és az épület iránti tisztelete, az értékek megőrzése. Itt az Otthon valódi lakóközösséget és összetartást jelent!


Forrás:
Helyszínbejárás
gutenberg-otthon.hu


 
Sándor tér egykor
  
Gutenberg tér

A ház alaprajza



Gutenberg-Otthon régen ...



... és ma
   


Majolika díszítés a homlokzaton




Szecessziós kapu

Az épület elkészülésének éve: 1907

Szecessziós díszítés a falakon és a padlón



Kék, üveg virágok a korlátokon
G.O. monogram a terrazzo padló dísze




 

Helyreállított ólomüveg ablakok
  



"Melléklépcsőház"




Főlépcsőház

A díszterem teteje a belső udvarban

Sarokerkély csipkés konzollal

Madaras korlát


Magyarországi Könyvnyomdászok és Betűöntők Segélyező Egyletének helyiségei, szecessziós díszítéssel és berendezéssel


Előtér ruhatárral

Díszterem
Színház nézőtérrel

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.