2013. július 30., kedd

Homoktövis Lakópark

Fedezd fel!

Belvárosi bérházak – lakótelepek – lakóparkok


Korábbi posztokban főleg olyan helyekről és épületekről esett szó, melyeknek a régi időkre visszavezethető történetük van. A belváros eklektikus, monumentális házainak gazdag díszítését sokan csodáljuk ámulattal. Talán nem csak a látvány miatt, hanem „azok a régi szép idők” nosztalgikus gondolatával is. Amikor a város peremén sétálok, számomra korábban ismeretlen helyeken, meglepődve látom, hogy bizony egészen érdekes építészeti alkotásokkal feszegetjük a város határát. Sorra készülnek a többszintes, parkosított, nagy erkélyes lakónegyedek. De hiába szép egy ház, mégis csak lakva ismeri meg az ember! Nem vagyok építész, de laikusként is lehet érveket gyártani a régiről és a modernről pro-kontra. Mióta alaposabban szemügyre veszem az épületeket, már nem legyintek a szocreál társasházakra, vagy a régi lakótelepek kockás méhkaptárjaira. Az is egy korszak volt, a fejlődés egyik állomása. Volt szem akkor is, ami büszke volt rá és lakni is biztos jobb lehetett benne, mint egy sötét, hűvös belsőudvaros bérház hátsó, földszinti lakásában. Végre volt tér, fény, erkély, és a helyiségeknek is kedvezőbb lett a kialakítása. Aztán ez is, mint minden korszak, elvesztette korábbi lendületét és ragyogását. Egyre több érv került a mérleg ellene, mint mellette serpenyőjébe. Mostanában már nem „lakótelepek”, hanem „lakóparkok” épülnek. Ugyan azt valljuk róla, mint korábban a másikról. Aztán eljön az az idő is, amikor megkopnak és a környezetük ugyanolyan lelakottá válik.


Az építészet változásának egyik határát is éppen a város határában leltem meg, Káposztásmegyeren. Egy késő modern építészettel foglalkozó nagyszerű blog bővebben is beszámol a lakótelepekről. (Akinek egyébként elő- vagy utóítéletei vannak a lakótelepekkel kapcsolatban, annak is ajánlom figyelmébe, hiszen objektív megvilágításba helyez egy építészeti korszakot.) Káposztásmegyeren az utolsó lakótelep megépítésével ért véget egy korszak, és jött létre a szomszédjában egy új, egy modern, valami más…
A terület egyébként a 18. századtól a Károlyi család birtokához tartozott. A káposztaföldeket később nyaralótelep váltotta fel, majd 1983 és 1990 között épült meg a kb. 6000 panellakásos Káposztásmegyeri Lakótelep 1. és 2., melyet a 2000-es évektől a Homoktövis Lakópark, illetve Lakókert épületei követtek.


Amikor a végállomáson leszálltam a 14-es villamosról, olyan érzés volt, mintha egy idegen városba értem volna. Baktattam a széles úton a Duna irányába. Balra egy-két minimál dizájn épület és erdő, jobbra pedig a hatalmas panelek emelkedtek. A magastetős tízemeletes házak posztmodern építészeti jegyeket is hordoznak. Színdinamikával javított esztétikai élménye kellemesen feloldja az óriás makett, tipikusan csupasz hasáb képét. A környezet szép, rendezett, tele virágokkal és sok helyütt a bejáratnál kiskertekkel. Kifejezetten hangulatosnak, élhetőnek találtam! A kanyargós utcák új tájakra vezettek. Úgy tűnt, minden éles átmenet nélkül sétáltam át egy másik kor stílusába. Nem volt zavaró ez a kettősség, jól megfér itt egymás mellett az idők lenyomata. Háromemeletes különleges formájú halványkék társasházak következtek, és egy nagy-nagy park. A térkővel kirakott utak mentén a játszótereket harsány gyerekzsivaj töltötte meg, a fás liget árnyékában családok sétáltak és lelkes apukák tanítgatták gyerekeiket biciklizni. A világoskék házakat szépen felváltották az egyéb pasztellszínek. A balkonvirágok maradtak. A parkot elhagyva egy újabb rész következett, távolban a Hotel Ramada Resort – Aquaworld komplexumával. Szomszédjának pár utcájában modern földszintes sorházak és családi házak luxust nyújtó látványa fogadott. Biztos vagyok benne, hogy ugyanaz a lelkesedés és szépérzék gondozza a portálokat. Az utcafronton is minden fűszálat egyenesre fésültek és minden díszkavicsnak pontosan kimért helye van. Talán a mai kor legelegánsabb épületei ezek, terméskővel díszített homlokzatok, letisztult formák aszimmetrikus megoldása. A mediterrán hangulatot fokozza a különleges növényzet, formára nyírt bokrok és futóvirágok. Látva a rendezett farakásokat, sok helyütt még kandalló is lehet. Ha valaki kedvet kapott, még van eladó ház, lakás, telek a Homoktövis Lakókertben! De dönthetünk egy esztétikai szemlegeltetés mellett is egy séta alkalmával. :)


A szemnek nem csak a gazdagon díszített belvárosi házak lehetnek szépek, hanem egy olyan terület is, ami napjaink divatját követi. Az ápolt környezet nem csak pénz kérdése, hanem hozzáállásé és lelkesedésé is. Nekem ezt az élményt adják a különböző korok épületei és örömmel látom, hogy ez a jelenben is megtalálható!



Forrás:
Helyszínbejárás 2013. 
late-modern.blogspot.hu
budapestcity.org






 



 

 


 


 








 













 



2013. július 23., kedd

Dohány utca 20.

Nézz fel, és láss!

Méhkaptár a belvárosban


Ha ez most egy krimi sorozat lenne, azt mondanánk, hogy az elkövető csak a legjobb alkalomra vár, és mindig visszatér a tett színhelyére. Egyik nap éppen az Árkád Bazárnál sétáltam, hogy újra megcsodáljam szépségét, és ekkor a szemben lévő sarkon váratlanul kinyílt egy nagy kapu, és egy autó gördült ki rajta. Nem sokat tétováztam, hiszen az elém táruló látvány újabb kalandra csábított. A kapu bezárult mögöttem és ezzel elkezdődött egy új sztori.


Egy széles, boltíves kocsibejárón találtam magam. A barna lábazatú, krémszínű előtér mennyezetén fehér stukkók gazdag látványa bontakozott ki a tágas fogadócsarnokban. A pepita mintás fogadóteret szoborfülkék és változatos jón oszlopok tagolták. A hatalmas belső udvaron az eredeti sárga kerámia burkolaton autók parkoltak. A nagy udvar közepén állva, bekerített a lenyűgöző négyemeletes ház belső homlokzata. A földszint kváderköves mintázatát az emeletek érdekes kialakítása váltotta fel. A nyílások boltívei olyan látszatot keltettek, mintha egy méhkaptárban lennék. A két rövidebb, árkádos folyosó, szép kőkorlátot kapott, a szélesebb homlokzat keskeny kovácsoltvas függőfolyosójával szemben pedig ritmikusan ismétlődő boltíves ablakok sorakoztak. Szemben a cselédlépcső hívogatott, de mint mindig, - lift helyett is - felfelé a kényelmes, széles főlépcsőházat választottam. Visszatértem hát az oszlopos csarnokba, ahol a lépcsőfordulóban egy meglepően egyedi, szép, mintás szőnyegre léptem. Ez a motívum kísérte utamat emeletről, emeletre. Szerencsés kialakítása miatt, tisztán tartása az évek hosszú sora alatt is egyszerű maradt,
hiszen nem szövetből, hanem praktikusan terrazzoból készült! ;) A lépcső szolid csipkeszerű kovácsoltvas korlátját hengeres kőoszlopok zárják. Az emeletek széles, árkádos folyosóinak kőkorlátjait megszakító oszlopokat pedig nő- és férfi torzók, valamint állatfejek díszítik. Az épület másik végébe keskeny függőfolyosó vezet. Itt sétáltam le – az egyébként megszokottól eltérő módon, nem csigavonalú - cselédlépcsőn, ahol sokkal szolidabb növény motívumos terrazzo vezetett vissza végül a hatalmas udvarra, majd át az előcsarnokon, vissza a világ zajába. Kifelé még egy pillantást vetettem a tett helyére, ahol szívem zsebét teletömtem esztétikai élménnyel. A hatalmas épület lenyűgöző látványát hangsúlyozza a sarki zárt és nyitott erkélyek díszekben gazdag kialakítása. Bár a napfényes belső tereket felújították, a külső homlokzatot a környező utcák forgalma fokozatosan szürkére színezi.


A helyszínt lassan elhagyva lássuk most bővebben, milyen élményt sikerült zsákmányolni! Az épület, ahogy a homlokzat is mutatta 1893-ban, Jahn József tervei alapján épült, majd Ritter von Bersuder József Lajos textil-nagykereskedő, később pedig Bersuder Mária, Leopoldina, Lajos, Klotild, és Erzsébet tulajdonát képezte. A három- és négyszobás lakásokat kereskedők, vállalkozók lakták. A fürdőszobás otthonok fűtését cserépkályhával oldották meg. A cselédek pedig a konyhák vaskályháit fával gyújtották be. A fürdőszoba nélküli lakásokban iparosok, kiskereskedők és az alkalmazottak kaptak helyet. Volt híres lakója is a háznak, bizonyos Würtz Ádám grafikus, és textilműves felesége, valamit Bánki Zsuzsa színésznő szülei is itt éltek. Apja épp a második emeleten üzemeltette fogorvosi rendelőjét.

Az 1920-as években Posch Ferenc helyiséget bérelt a földszinten. Az itt működő söröző és étterem is igen népszerű volt. A jelenleg parkolóként használt nagy udvaron a sör mellett, élénk társasági élet is folyt a növényekkel díszített sörkertben. A háború előtt átmenetileg, a második emeleten a Színművészeti Főiskola foglalt helyet. 1944-ben ezen az emeleten Háry Józsefék sarki lakásában érte bombatalálat a házat, melyben a kupola is annyira megsérült, hogy azt végleg eltávolították. A színház Vas utcába történt átköltözését követően (a politikai tiltások következtében) újra visszatért a házba a kultúra, de immár egy negyedik emeleti „lakásszínházként”. A háború idején több sorsüldözött is menedékre lelt az épületben, mert a pincékben és a padlásokon vészátjárók voltak.  A háború után a földszinti helyiségek is megváltoztak. Hol van már a régi söröző-étterem?! 1947-től egy 50 fővel működő ruhakészítő szalon és az Ofotért  fotó laboratóriuma osztozott sokáig a helyen.

 

Tán éppen a fotólabor miatt, mikor emlékképeimet újra előhívtam, kalandos utam egyetlen szemtanújára bukkantam, akivel még az oszlopos csarnokban futottam össze. Inkognitóban érdeklődtem, látta-e a hely szellemét, vagy tud-e róla bármit is? Azt felelte, hogy a földszinten már jó ideje idősek klubja működik, s tőlük tudja, hogy ezen a kapun bizony hintók hajtottak be valaha. Hm, ki tudja?... Az is lehet, tán ők még lovaskocsin érkeztek. Aki nem hiszi, járjon utána! ;)



Forrás:
Helyszínbejárás 2013. 
Adalékok a Belváros történetéhez. - Budapesti Városvédő Egyesület, 1993. / Bozóky György
epiteszforum.hu