2014. augusztus 11., hétfő

Szondi utca 44/a.

Fedezd fel!

Arany, ami nem fénylik


A Terézváros többek között azért is nagyon érdekes, mert sok helyen láthatók még a háborúban hősként helytálló házak. Ők sajnos olyan mély sebeket kaptak, hogy azóta sem tudták beforrni szomorú emlékeiket. A Szondin sétáltam, mikor a Szív utcánál szíven talált a szívszorító látvány.




A sarki épület szinte tégláig csupaszítva állt előttem szégyenlősen, s szomorú, sápadt sötétszürke színe mögött itt-ott felvillantak régi díszeinek maradványai. A széttöredezett íves szemöldökpárkányok alatt domború négyzetmintás ablakfüzérek és vakolatba süppedő szoborfülkék rajzolódtak ki. Az első emeleten végigfutó párkány alatt, kétségbeesett arcok siratják nap, mint nap a háborgó évek alatt odaveszett párjukat. A sarkon, a második és harmadik emelet mélyedésében két hatalmas oszlop áll. Alatta a szomszéd, helyes kis erkélyre léphetett ki reggelente friss levegőt szippantani. Az ház az évek alatt nem csak szép ruháját, de erkélyét is elveszítette, s most nehéz vaspánt tartja vissza a lakót a végzetes lépéstől. 




A földszinti sarki portált világos színű kváderkövek mintázzák, szemmagasságig álcázva a tornyosuló szomorúságot. A kapu két oldalán visszaköszönnek az egykor szép oszlopok, s itt-ott kiálló vasdarabok sejtetik, hogy a bejárat felett talán szobrok, kőarcok várhatták haza a lakókat.






Mielőtt beléptem volna, a homlokzat állapotát látva már lelkiekben felkészültem a legrosszabbra. S láss csodát!  :) Egy minden részletében szépséges, kedves lakóház belső tere köszöntött színes kertjével! Hiszen ez a ház él! Él és virul. Még megtört sorsa ellenére is, sugárzik belőle az élni akarás – lakóinak köszönhetően!





Preger Gyula, Andrássy út 17. szám alatti lakos egy gazdag zsákkereskedő volt. Arról ugyan nem szól a fáma, vajon aranyat rejtettek-e ezek a zsákok, mindenesetre jövedelmező üzletének köszönhetően, Gutwillig József építészt bízta meg, hogy egy igazán impozáns, gazdagon felszerelt háromemeletes bérházat álmodjon és valósítson meg számára ezen a saroktelken. A határozat alapján a Preger család, 1898. június havának első napján léphette át bőröndjével a küszöböt. 






 


 




Bizonyára őket is meglephette a szép látvány! Az előtérben a kékeszöld Zsolnay csempét arany színű csigavonalas minta váltja fel. A lakójegyzék mára üres táblája azt is mutatja, hogy emeletenként hat lakással számoltak. Szemben a nyitott lépcsőház kacskaringós kovácsoltvas korlátja minden emeleten ívesen kiugró függőfolyosóra vezet. A pihenő félemeletén díszes lámpatartó várja a megvilágosodást. Az utcai front felől kecses, kék színű öntöttvas oszlopok futnak a magasba, melynek látványa különlegessé teszi a házat. A nyári fényben mediterrán hangulatot kölcsönöznek a tengerkék, barna illetve fűzöld színű nyílászárók a vakító fehér falak között. Az eredetiben megmaradt cementlapokon pedig itt is vidám színfoltot mutatnak a muskátlik. :) A magasból két kiskert rajzolódik ki a sárga burkolaton. Egy igazán gondosan rendezett virágoskert rózsaszín és piros növényekkel s mellettük egy zöld oázis, benne páfrányokkal és futónövényekkel.








A melléklépcsőt mutató régi réztábla már beleolvad a fal színébe és anyagába. Az emeleteken a lépcsősor mellett társasági életről tanúskodnak a kis asztalok és a fonott székek. Hasonlóan mozgalmasnak képzelem Pregerék idejében is ezt a házat. Az udvar szegletében egy rövid lépcsősor vezetett a magasföldszint sarki helyiségébe, ahol kamra, mosókonyha, mángorló és közös klozet is volt a szolgálók részére. A tervek az 1897-es évekből az épület sarkán a Szív utca felé még vendéglőt is mutattak. Mögötte az udvar felől volt a házmester szobakonyhás lakása.







Elszaladt az idő… Az épület gazdag díszei - a Zsolnay csempe, a kovácsoltvas korlátok a lámpatartóval és az elegáns öntöttvas oszlopok - között járkálva csaknem visszaugorhatunk térben és időben, ám kilépve a faragott kapun, ismét a jelenben találjuk magunkat, mely a múló évek sebeire emlékeztet. Sokszor megtévesztő, hogy a zord külső micsoda belső szépséget takar, s bizony lehet arany az is, ami kívülről már nem fénylik! ;)




Forrás:
Helyszínbejárás 2014. 
Budapest Főváros Levéltára
Budapest Czím- és Lakjegyzék, 1898.

8 megjegyzés:

  1. csodás poszt, nagy köszönet érte :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon tetszett az írás, a képek még inkább, nem gondoltam volna erről a házról, hogy ilyen szépséges belülről, sokszor mentem itt el előtte :-)

    VálaszTörlés
  3. Valaki meg tudja mondani, miért néznek ki a belvárosi homlokzatok így? A régi házak felújítása miért nem fontos? Most is az új lakás építést támogatják, miközben rengeteg régit újjá lehetne varázsolni és nem kellene szégyenkeznünk a belvárosunk miatt. Lassan minden ház romkocsma lesz, ami ugyan "kuriózum", de jobban szeretném a házakat a régi fényükben látni, mint romkocsmaként.

    VálaszTörlés
  4. Kevesen tudják, de ebben a házban lakott Kepes Róbert az ország egyik legjobb bluesgitárosa.
    Sajnos már nincs köztünk.

    VálaszTörlés
  5. ITT laktam 1950-1965 az elso emeleten.Sajnalattal es szomoruan nezem a haz Kulso allapotat Semmi sem valtozott 52 ev alatt csak roszabb lett.

    VálaszTörlés
  6. Remelem ami kesik nem mullik. A haz megkapja kivulrolis ami szeppe teszi belulrol. A sok szep emlekem a lattara sem valtozik.
    M,E. 2018 Florida

    VálaszTörlés
  7. Kedves érdeklődők! Jó híreim vannak! Sok éves gyűjtés után tegnap a ház megszavazta, hogy elindítjuk a ház homlokzatfelújítását, persze ehhez a gyűjtés, kölcsönök mellett sikeres 6.kerületi pályázatra is szükség van, de szerintem meg lesz az is!
    Üdv,
    Miklós

    VálaszTörlés
  8. My father (Tibor Magyari) grew up in this building. I visited my grandparents many times and have great memories here, but I have not been back since my grandparents passed away over 20 years ago. My father passed away in July 2019 and I came back to visit Budapest and stopped by to see the building, but sadly I could not get inside since all of my father's neighbors no longer live here. I was surprised and very happy to see this blog and learn more about the history of this great building. I hope it finally receives the long over-due renovations it deserves!
    Best Regards, Stefan (Cleveland, Ohio)

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.