2015. október 10., szombat

Hotel Nemzeti

Fedezd fel!

Desszert a körúton


Ahogy korábban megállapítottam már egyszer, számomra Budapest belvárosa egy nagy cukrászda, ahol csodás habos-babos, színes torták sorakoznak az utcákon, pont, mint a hűtőpultokban. Itt az ideje egy újabb kóstolónak!

Nemzeti Szálloda 1930. - Fortepan.hu

A Blaha Lujza tér a város egyik legforgalmasabb tere, amin legtöbbször sietve átfutunk. Mi azonban a nagy sietségben már megálltunk itt egy-két épület miatt. Voltunk a sarki László-házban és mögötte a régi Nemzeti Színház víztornyában is. Most pedig beugrunk az egykor világoskék színével is feltűnést keltő Hotel Nemzetibe.





Látogatásom még egy szép, kora tavaszi napra esett. :) Nem is sejtettem, hogy ilyen szép részletekkel fog megajándékozni ez a ház! A szálló történetét már akkor sokan megírták, mikor kék ruháját, a ma is látható tört fehérre cserélte a teljes felújításnak köszönhetően. 











A történetet, illetve a szálló ajtaját 1895 decemberénél nyitjuk ki. A megvalósult tervek Schannen Ernő keze munkáját dicsérik, aki Rémi Róbert, a híres vendéglős-dinasztia egyik tagjának felkérésére ragadott ceruzát. A hotelt többször átnevezték, tulajdonosváltáson is sokszor átesett, ám a háborúk túl nagy rombolást szerencsére nem okoztak. Így maradhatott meg a belső udvar felett a színes üvegtető, a stukkókkal gazdagon díszített lépcsőház és színes üvegablakok, valamint a kovácsoltvas korlátok, és az itt-ott csavart márványoszlopok.











Nem csoda, hogy a sokáig igen népszerű szálló, a szomszédos színház miatt végül felvette a Nemzeti nevet, hiszen a művésztársadalom krémje is gyakran megfordult itt. S, ha már kívül-belül ilyen szép habos épületbe lépünk, az nem lehet, hogy édesség nélkül távozzunk!

Blaha Lujza

A legenda szerint itt húzta muzsikáját Rigó János cigányprímás, aki elcsavarta a belga herceg feleségének, Ward Klárának a fejét. S ha mindez nem lett volna elég, hát a róla elnevezett kockatorta végül teljesen levette a lábáról!
Aki nem hiszi, járjon utána; a hotel kávézójában, egy friss kávé és egy rigó jancsi fogyasztása közben! ;)

Rigó Jancsi és Ward Klára

rigó jancsi



Forrás:
Helyszínbejárás 2015.

4 megjegyzés:

  1. Egy harapással befalnám! És a rigó jancsit is :-)

    VálaszTörlés
  2. Micsoda üvegmennyezet és lépcsőház!

    VálaszTörlés
  3. This is very interesting, You’re a very skilled blogger. I have joined your rss feed and look forward to seeking more of your excellent post. Also, I have shared your web site in my social networks! ice cream barrie

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.