2016. március 29., kedd

A sétatér első platánfája

Tudtad?

Virulj!


Nem csak a környező szép épületei miatt, hanem a hatalmas, rendezett környezete miatt lett az egyik kedvenc parkom a Szabadság tér. Így tél végén már nem csak a Deák téri „Tavasz” szoborra kacsintgatok, de türelmetlen várakozással körbe szoktam járni a Virulj kutat is. Most is elsétáltam erre, és a nézelődéshez akadt egy hűséges modellem is. Egy feketerigó csicsergett a kút káváján, és hátrahagyva a tél piszkos tócsáit, többször is megmártózott a tiszta vizű frissítő zuhany alatt.  :)



Kényelmesen, egy padon üldögélve, el is mesélem ennek a kútnak a történetét, Erki Edit – Pest-Budától Budapestig című mesés könyvéből:






"Podmaniczky Frigyes báró – akit Krúdy Gyula nevezett el Budapest vőlegényének – naplójában rögzíti a döbbenetet, amelyet József nádor 1830-as rendelete keltett benne. A parancsban ugyanis az állt, hogy a városligeti fasor sudaras nyárfái vágassanak ki, s azok fája osztassék ki a szegények között, a rendkívül szigorú télre való tekintett. Podmaniczky így kommentálja a dolgot emlékiratának Pest befásítása hajdan című fejezetében: „Általában igen különös jelenség volt az, hogy a József nádor, a Városligetnek, a Margit-szigetnek, az alcsúti nagyszerű ültetvénynek megalkotója, a kiváló kertész, a városban ültetendő minden egyes fának vagy bokornak esküdt ellensége volt. Mindig azt mondá: Die Bäume gehöre nicht in die Stadt. (Fák nem valók a városba.) Mint kertésznek igaza lehetett, mert csakugyan, városban nehezebb, mint bárhol, fát nevelni s fenntartani; de mindamellett akár szépségei, akár közegészségi, akár üdülési szempontból vesszük is szemügyre e tárgyat, a fa s bokornemű mégis valódi áldását képezi a városi lakosnak, akinek szeme s tüdeje felette sokat szenved a porlepte utcakövezet, a naphevítette magas házfalak s kopár terek befolyása alatt.”






Széchenyi István, akinek szeme előtt egy modern nemzeti főváros és egy nyugati világváros képe lebegett megvalósítható célként, Pest por és sár című töredékes munkájában aforizmaként fogalmazza meg: „… az is kötelessége a magyarnak, hogy felruházza hazáját a növényvilág ékességeivel.”
Széchenyi szerint minden javaslat hasznos, mely sepertetni, öntöztetni, kövezni vagy fásítani szándékozik a várost, de eredményt csak az hozna, csak úgy lehetne a nyomoron diadalmaskodni és a város „kellemeit  növelni”, ha „minden lehető rugómozgásba tétetik s abból célirányosan meg is tartatik állandóul.” Terveihez alapítványt hozott létre „Pest Sétatér Társaság” néven, melyben pártfogó tagokat toborzott, olyanokat, akik a kiadásokat is hajlandóak voltak állni. 








 


 

A városi tanács tervet dolgozott ki arra, hogy hogy parcellázza Pest határának telkeit és ötévi adómentességet biztosít, viszont az új tulajdonosok kötelesek telkeik határát akácsorokkal beültetni. – Gróf Széchenyi István angol származású felesége, Seilern Crescentia saját kezűleg ültette az első platánt az akkori új épület melletti elhagyatott senki földjére. A mai Szabadság téren áll a hajdan Sétateret idéző piszkei vörösmárvány, bronz domborműves Virulj díszkút, Telcs Ede alkotása, melyek hátoldalán olvashatjuk 1846-ból a Jelenkor egykori tudósítását: 

 



"Míg Széchenyi gróf fáradoz a nagy kezdet valósítása körül, azalatt neje Pesten az első fáját ülteti be az új közsétatérnek, mellynek alapítója ugyanazon dicséretes magyar: tett és szó embere. Azon pillanatban midön mártius 3-kán, a’ grófnő a’ platánt ezen szóval: virulj! a’ földbe ülteté mozsárdurrogások rázták meg a léget ’s hangos népörömkiáltozás zendült meg. Minden jelenvolt hölgy, magasrangú, úgy mint polgárosztálybeli megöntözték a helyet és nyalábot.""

Most már visszavonhatatlanul itt a tavasz. Kívánom, hogy boruljon virágba a város, és bódító illatával és szép épületeivel sokunkat elkápráztasson! Virulj Budapest! :)






Forrás:
Erki Edit: Pest-Budától Budapestig. Officina ’96. 24-25.old.

2016. március 25., péntek

Ferenc körút 27.

Nézd meg!

Takaros madárkalitka


Ennek a háznak a szépségével még pár évvel ezelőtt leptem meg magam, egy szürke hétköznapon. Az események gyors sodrásában – bevallom – nem fektettem nagy hangsúlyt a külsejére, de talán ezt most ő sem bánta annyira. A túlérett, őszbe hajló melegben jobbnak látta, ha szemérmesen megbújik a dús lombok árnyékában. 








Kapujában a vendégszeretet tárt karokkal várt, és befogadott egy kis időre. Mikor lábat törölve illedelmesen átléptem kapuját, nyomban be is mutatkozott. Elmondta, hogy megálmodója Bach János tervező volt, kinek épületeivel már korábban Budán is találkozhattunk, a Karinthy Frigyes út4-6. szám alatt, illetve a Bertalan Lajos utca 26-ban. Azt is megtudtam, hogy első tulajdonosa, Schermann János úr és kedves neje, 1904. május 1-én kapta kézhez a hivatalos dokumentumot, hogy használatba veheti a háromemeletes épületet.






Sakk az udvaron - 1952. augusztus. Forrás: Egervári Zsuzsanna




Kocsibehajtójában és udvarában sárga keramitkockák kísérik lépteinket. Előterében a halványsárga falon, hófehér stukkók és virágfüzérek között egy koszorúban az építés évszáma is olvasható. Balra a házfelügyelő lakott, az utcafront felé boltok sorakoztak. Pincéjében raktárak, fáskamra, falehányó helyiség, mosókonyha és a közös closet kaptak helyet. A tulajdonos és családja az első emeleten, az utcafrontra néző lakásban élt, az épület hátsó részében a kiszolgáló személyzet sürgött-forgott. A másodikon pedig egy orvosi rendelő várta a betegeket.







A takaros, szépen rendben tartott épület lépcsőháza mai napig őrzi régi kincseit. Az előtérben a terazzo burkolat SAVLE felirattal köszönti az érkezőket. A félemelet íves, tagolt ablakának üvegtábláiban még látható a megmaradt virágos rajzolat. A boltíves lépcsőházat minden lépcsőfordulóban márványoszlopok tartják. Az épület kovácsoltvas lépcsőkorlátja egészen különleges! Kacskaringós vaskalitkába zárt madarak kísérik utunkat. A hosszú folyosókon úgy tűnik, mindenhol megmaradtak az eredeti cementlapok is. Az oszlopokkal tagolt korlátok mintáját pedig a fakeretes bejárati ajtók ismétlik.















A tágas, napfényes házat látszik, hogy megbecsülik, szeretik lakói. Minden emelet lépcsőfordulójába szemetest tettek, de láthatóan nem csak a tisztaságra ügyelnek, hanem arra is, hogy az alapjaiban is szépségekkel, értékekkel felruházott házat sok-sok virággal, növényekkel tegyék hangulatossá!











Bár bő száz év alatt a lakók már kicserélődtek, úgy tűnik a madarak jól befészkelték ide magukat, s dacára a téli hidegeknek, vagy a nyári forróságnak, ők bizony nem költöznek már innen el! :)
Jó volt itt lenni és öröm volt ezt a szép ajándékot bontogatni, felfedezni. :)



Forrás:
Helyszínbejárás 2013.  
Budapest Főváros Levéltára