2017. szeptember 7., csütörtök

Damjanich utca 30.

Fedezd fel!

Fehér csipkék árnyékában


Egy-egy Budapest-mappa nagytakarítás után került elő ez a pár fotó a Damjanich utca 30-ról. Korábban persze benéztem itt a szomszédban is egy-két helyre, de azok a történetek felkerültek a blogra is. Itt azonban már lassan négy éve jártam. Most kicsit leporolom a képeket, mert azért ahhoz érdekesek, hogy csak úgy elvesszenek a mélyben. Arról nem is beszélve, hogy lehet, azóta a ház már átesett egy újabb változáson, és mindig jó nézegetni az ilyen volt, ilyen lett különbségeket!





Ez a ház kihívás volt. Emlékszem, sokáig váratott, mire végül beengedett! Nagyon kíváncsi voltam a belsejére, már messziről kitűnt, sőt, egészen ki is csúcsosodott, hogy valaki észrevegye a habjait! A gótikus elemekkel tarkított vakítóan fehér épület homlokzatán különösen tetszett a kőkorlátos erkélyek változatossága, és a legfelső emelet romantikus kőcsipkéje. Vajon ki nézegetheti reggel a forgalmas utcát abból a háromszög alakú szobaszegletből? :)








A háromemeletes ház 1899-ban Lindenbaum Mór nagykereskedő és vállalkozó számára épült – írja a Mi Erzsébetvárosunk blog. A levéltár hasábjai csupán néhány nevet említenek az itt lakók névsorából. Köztük dr. Keresztes Béla ügyvédet a 30-as évekből, 1914-ből Schaar Mór papírkereskedőt, 1912-ből Rück Lajos építőmestert, valamint az 1891-ben született dr. Kund Ede Zoltánt, kinek édesanyját Lőri Eugéniának hívták.










Titokzatos volt az épület, mikor beléptem ide. A picike betonozott udvart belepte a moha, hogy vigyen egy kis vidámságot a komor falak közé. Lépcsőháza sötét és keskeny volt. Épp a földszinti fordulóban ácsorogtam, és a terazzo mintáját nézegettem, mikor egy házban lakó nő megszólított. Ahogy mesélte, milyen híres neves emberek laktak a Damjanich utcában, meginvitált a kispolgári lakásába is. Főképp azt mutatta, milyen vadregényes kilátás nyílik a ház mögötti szomszédos kertre, ahol egykor bizony szép rendezett park látványára nyitottak ablakot, mégpedig szomszédos Fasori Evangélikus Gimnázium kertjére! :)




Vendéglátómmal idő hiányában nem tudtunk sokat beszélgetni, de örültem neki, hogy legalább megnézhettem belülről ezt a kívülről sokat sejtető házat! :)





Forrás:
Helyszínbejárás 2013. 

1 megjegyzés:

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.