Kedves Olvasók! :) Ha bárkinek bármilyen személyes élménye kapcsolódik az olvasott,
látott házakhoz, kérem jelentkezzen a lasdbudapestet@gmail.com címen! Köszönöm! - Vero :)

2015. május 27., szerda

Élet a Wekerlén - egykor és ma II.

Emlékszel?

Polonyi-pék a Petur utcában


Ahogy a korábbi bejegyzésben már említettem, belemerülünk Wekerletelep egykori mindennapjaiba. A történet apropója, hogy a sokak által látogatott Petur utca és a Vereckei köz sarki épülete éppen 35 éve változtatta funkcióját. A „kisház”, melynek küszöbét naponta átlépem, egykor pékségként működött, de ma már kultúrházként várja vendégeit.

Az eredeti tervekhez hűen a Wekerlén négy pékséget terveztek, hiszen ők látták el alapélelemmel a telep éhes szájait. Ma már csak a Zoltán utcában kopogtathatunk kenyérért, de egykor a Kund-, a Baross- és a Petur utcából is friss pékáru illata szökött ki a kemencékből. A Petur utcai pékség történetét, a mindennapok élményeit morzsáról morzsára csipegettem fel az idős Polonyi lányok, Maya és Judit vidám társaságában.



Forrás: Wekerlei Társaskör Egyesület


De ugorjunk vissza a kezdetekre…
A nemesi családból származó Tichtl György 1908-ban feleségül vette Buda utolsó polgármesterének, Házmán Ferencnek az unokáját, a művelt és elegáns Fannyt. Boldogságához hozzájárult az is, hogy tervezői megbízást kapott a Wekerletelepen, ahol barátjával, Bierbauer Istvánnal közösen dolgozhatott. Miután Bierbauer 1912-ben maga mellé vette őt a Postaházak Építési Felügyelőségére, szorgalmas kitartó munkával a hivatal műszaki főigazgatója lett, s szinte minden magyarországi postaépület tervezésében részt vett. 


Tichtl György - postafőigazgató

Tichtl György - munka közben

Postásunk levelén a címzés a Petur utca 7-et mutatja. A házat Tichtl György álmodta meg, és 1911. február 2-i keltezéssel nyomban papírra is vetette.






Képek forrása: Wekerlei Társaskör Egyesület

Az első beköltözők az Erdélyből áttelepülő Polonyi Domonkos (szül. 1884) és felesége Reschny Gizella voltak. 




 
Gizella és Domonkos házasságlevele

 





Forrás: Kispesti Helytörténeti Gyűjtemény /
 Magyar Ipar Almanachja 1929. 549.o


A pártázatos, földszintes sarki épületben két kemencével pékséget nyitottak. Később még két új kemencét építettek hozzá, így már kilenc alkalmazottal sütötték a kenyeret és a péksüteményeket. A jó kedélyű pék úr tagja volt a Kispesti Ipartestületnek is, s fiával Polonyi Domonkos Gézával rendszeresen megfordultak a Kispesti Úri Kaszinóban – a Templom tértől nem messze, a Fő utca 42-ben. Domonkos nagypapa, 1948-as haláláig dolgozott a Petur utcában, de fia Géza már 1936-ban átvette az üzlet vezetését. 

Polonyi Domonkos - alsó sor, balról a második -  Ipartestületi tag




Polonyi Domonkos

Reschny Gizella
 
 

A II-es iskola közelében lakott Kajári Etelka, kinek édesapja a MÁV Északi Főműhelyének szorgos munkása volt. Etelka is ide járt kenyérért, mivel édesanyja korán meghalt, így már 13 évesen háziasszony lett. Később, mint eladó, már ő is az üzletben dolgozott, nem sejtve, hogy leendő anyósa nyomdokaiba lép. Az idős pékné, Gizella halála után egy évvel, 1941-ben Etelka és Géza házasságot kötött. Két lányuk született, Judit 1942-ben, Maya pedig hat évvel később.

Gizella halotti anyakönyvi kivonata

Forrás: Kispesti Helytörténeti Gyűjtemény

Etelka és Géza házasság-levele
Géza és Etelka, Judit lányukkal
Maya, Etelka, Géza és Judit

A jószívű, kedves családot egész Wekerletelep ismerte. Maya emlékeiben élénken él, hogy séta közben apukája folyton odasúgta neki, hogy ha megszorítja a kis kezét, akkor előre kell köszönni a szembejövőknek. A kellemes sétából a szüntelen köszöngetés élménye is megmaradt. :)


                                                 @ 

Mivel a négy pékség típustervként valósult meg, egy Zoltán- és egy Kund utcai alaprajzon nagyjából látható, milyen helyiségekkel működött az épület, ám a Polonyi család a gördülékenyebb munka érdekében némi átalakítást is végzett. Ahogy pedig az lenni szokott, az üzem és a család lakótere is ugyanebben az épületben kapott helyet.






Képek forrása: Wekerlei Társaskör Egyesület

A jelenleg kultúrházként működő épület helyiségei a pékség működése idején így néztek ki:
A pár lépcsővel magasított, Petur utcai bejárat küszöbét átlépve a boltba értünk, ahol jobb oldalt volt a pult, rajta pénztárgép. Az elkészült kenyereket a pult mögötti polcra pakolták. Ám sokszor nem is volt idejük felsorakozni, mert amikor az inasok nagy kosarakban felhozták az ék alakba rendezett vekniket, a wekerlei éhes szájak azon melegében elkapkodták! :) Akkor még lehetett hitelre is vásárolni, de Etelka néni gondos keze ezt is – csak úgy, mint a rendeléseket – szépen feljegyezte a nyilvántartás nagy könyvébe. Mivel a család bérsütést is vállalt, sokan hoztak nyers süteménytésztát, kenyeret, melyeket felcímkéztek, s ha elkészült, vihették haza.


Polonyi Domonkos és a péklegények

 
Forrás: Kispesti Helytörténeti Gyűjtemény

A boltból a baloldali ajtón keresztül, lépcsőn lehetett lejutni a pékség előkészítő helyiségeibe és innen jobbra a kemencékhez. Az előkészítőben volt, a Vereckei köz felé néző ablakok alatt, a „tábla” (pult), majd tovább haladva a dagasztó helységben a dagasztógép és az óriási csészék sorakoztak. Innen hátulról egy ajtón keresztül lehetett bejutni a raktárba, ahol a szükséges alapanyagokat - lisztet, sót stb. - tárolták. Ám, hogy a liszt ne legyen hideg, mindig volt pár zsákkal a dagasztóhelyiségben is. Ezen jókat lehetett játszani, aludni – emlékszik Judit.


Így néztek ki a csészék / Forrás: Fortepan - 1942. Retek utca 27. Fonyódi Ferenc Sütőüzeme

Elsősorban kovászos kenyeret készítettek, de volt krumpliskenyér, kalács, kifli, zsömle, perec, pacsni (amit azóta is oly’ sokan emlegetnek) és kenyérlángos is, néha kolbásszal a közepén. A finomságok délre már szinte mind elkeltek. Délután és koraeste pedig újra beindult a nagy munka. Az esti előkészületek után – kemencefűtés, a másnapi kenyér, péksüteményalap előkészítése – hajnalban kezdett dolgozni a dagasztó, aki gépek segítségével nagyméretű csészékben dagasztotta a kenyeret. Ezek pont úgy néztek ki, mint a ma konyhagépek, csak hatalmas méretben. A dagasztókarok fix helyen álltak, de alattuk a csészéket mozgatni lehetett. A megkelt kenyértésztát a táblás kimérte, majd kézzel megformázta – virgolta – és szakajtókba tette. Így pihentek sütés előtt az állványokon a kész formák.

A fűtő már hajnalban érkezett, és sütés előtt a fával megrakott, nagy vasrudakból készült kosarat betolta a kemencébe, és begyújtotta. A kellő hőfok elérése után nagy vaskampókkal kihúzták a kosarat, és kivitték az udvarra hűlni. Mielőtt a tészták a helyükre kerültek volna, hosszú lapátnyélre szerelt vizes ronggyal törölték át a kemencék belsejét, hogy tiszta legyen.

Kezdetben még két kemence volt egymás felett, kissé eltolva úgy, hogy a felső ajtaja karmagasságban, az alsó ajtaja pedig a padló szintjében volt. Hogy itt dolgozni lehessen, egy „gödör” volt a kemenceajtó előtt, melyben állva az alsó nyílás is karmagasságba került. A felsőben, az úgynevezett Hitz-féle elősütőben, csak rövid időt töltöttek a pékáruk, majd átkerültek a másik, alacsonyabb hőfokú kemencébe, ahol jól átsültek. A feladó a szakajtóból egy hosszú lenyű péklapátra borította a keltésztát a vetőnek, aki betolta azt a kemencébe, majd rövid sütés után átadta azt az alsó kemencéhez a kisütőnek


Tichtl György terve a kemencékről / Forrás: Wekerlei Társaskör Egyesület
Így nézett ki egy kemence / Forrás: Fortepan - 1942. Retek utca 27. Fonyódi Ferenc Sütőüzeme

A növekvő igények miatt újabb két kemence részére a kert felé tovább bővítették az épületet. Az egy vonalba került sütők között keskeny folyosó húzódott, mely a kenyérraktárba vezetett. A sok finomságot már nem csak a ház boltjában árulták, hanem lovas kocsin a környékre is kiszállították. A kocsiszín és az istálló a ház Vereckei köz felé néző nagy kapuja mellett kapott helyet. A Rigó nevű öszvér jól ismerte a telep jellegzetes úthálózatát, hiszen szállítottak többek között a sarki Formanekhez – ma Vetrece – és a mai Wekerle Étterem elődjéhez. Az istálló mellett álló kéményes mosókonyha üstjében nem csak a péklegények ruháit, hanem a család holmiját is patyolat tisztára mosták. A gyerekek is szívesen játszottak itt. Judit, a pék lánya pedig itt kísérletezett, és nevezte ki a mosókonyhát ideiglenesen laboratóriumnak. :)


"Polonyi Házikenyér" felirat a lovas kocsin

                                                          @

A II. világháború nehéz időszak volt a család életében. A jó akaratú pék úr a kis pincében zsidó embereket bújtatott, ám volt, aki ezt rossz szemmel nézte, és nyomban intézkedett. Volt azonban valaki, aki időben figyelmeztette őt a veszélyre, és így időben biztonságos helyre tudta menekíteni őket. Polonyi Gézát 1943-ban elvitték, majd hadifogságba került, ahonnan csontsoványan 1947-ben tudott csak csodával határos módon hazajutni. Ez idő alatt ismét Domonkos nagypapa vezette a pékséget, besegített Etelka bátyja, Zoltán is, de szintén sokat segített a Petur utcában lakó Balázs Sándor, amíg ők is fogságba nem kerültek. Balázs bácsi, Géza hazatérése után a pékség bezárásáig itt dolgozott.

1952 nyarán a pékséget államosították. A munka és a mindennapok ugyanúgy zakatoltak tovább, ám a tulajdonosokból immár alkalmazottak lettek, és így dolgoztak tovább. 1956-ban a pékség megszakítás nélkül üzemelt! Aki tudott, segített, még Judit is dolgozott. A tüzelőt korábban az úgynevezett „fa- vagy szánlehányón” öntötték be a pinceablakon, később a tűzifa már az udvaron sorakozott, így a helyiség felszabadult. Maya visszaemlékezése szerint a forradalom ideje alatt az utca összes gyereke ott volt náluk a pincében, raklapokon és szalmán ugráltak, s nem utolsó sorban a fűtéssel sem volt gond! ;) Az üzlet előtt állandó sor kígyózott, és arról is vannak emlékek, mikor a kis térről – ma már Hársfavirág tér – a sorban álló tömegre lőttek. A katonák betörtek, és minden kenyeret elvittek.

Arról pontos emlékek és feljegyzés nem maradt, hogy a pékség meddig kínált friss árut, de a 60-as évek első felében még biztosan, egészen a nagy kenyérsütő vállalatok megjelenéséig. Előbb a boltban szűnt meg az árusítás, majd bezárták az egész pékséget, s miután minden gépet elvittek, évekig üresen állt. A család az épületben, régi lakásuk egy részében élt tovább.

Polonyi Géza és felesége Etelka életük, illetve a nyugdíjba vonulásig a Sütőiparnál dolgoztak. Géza szó szerint élete végéig, 1970-ig egy IX. kerületi pékségben dolgozott, és egyszer hajnalban, amikor bement a pékségbe, leült, lehajtotta a fejét, és már hiába szólongatták. 58 éves volt. Etelka 75 éves koráig a Fővárosi Sütőipari Vállalatnál dolgozott. 2008-ban, 91 évesen halt meg itt a Wekerletelepen.

                                                          @

A sokáig üresen álló, államosított épületrész hasznosítására tulajdonosa új bérlőt keresett. Az igények egybeestek azzal, hogy a Kós Károly tér 9-ben működő Úttörőháznak új, korszerű helyszínt akartak biztosítani. 1979-re meg is született a döntés az új elhelyezésről, ezért az átalakítások és a felújítás után, 1980-ban a sütöde egykori helyiségeibe a művelődési ház került. Az épület másik részében mindaddig Polonyiék laktak, míg a foglalkozásokhoz új termek szükségessé nem váltak.


Forrás: Wekerlei Kultúrház és Könyvtár



2010-es megvalósult terv - Alaprajz 
(tervezők: Márton István és Reszegi István)

/ Forrás: Wekerlei Kultúrház és Könyvtár

A Polonyi család egy része szerencsére itt maradt a Wekerlén, és egy kedves, takaros házban élnek. Konyhaablakából néha friss kenyérillat szökik ki, bújik át a kerítéseken, és feloldódik a nosztalgiázók emlékeiben. :)


Bár a Petur utcai kisház már nem péksüteményt árul, ám azóta is a közösség javát szolgálja! Szellemi, kulturális táplálékot nyújt, mesével, színházzal, zenével, a közös alkotás élményével. Egy 2010-es sikeres pályázat után teljes körű felújításon, modernizáláson esett át, és beépítésre került a padlás is.



2010-es homlokzati látványtervek
 (tervezők: Márton István és Reszegi István)
 / Forrás: Wekerlei Kultúrház és Könyvtár




Képek forrása: Wekerlei Kultúrház és Könyvtár


A Wekerlei Kultúrház immár igazán szép környezetben fogadja színvonalas programjaival látogatóit. Beköltözésének 35. születésnapján, a Házünnepen szeretettel várja látogatóit egy egész napos közös ünneplésre! :)



Forrás:
Ezúton is köszönöm Polonyi Mayának és Polonyi Juditnak, hogy megosztatták velem emlékeiket, családi képeiket és a dokumentumokat!
Kispesti Helytörténeti Gyűjtemény – Régi újságcikkek: Siklós Zsuzsa gyűjtése
Wekerlei Társaskör Egyesület – Régi tervrajzok: Nagy Tamás gyűjteménye 

Wekerlei Kultúrház és Könyvtár - Kultúrház képek és dokumentumok: Szabó Mária gyűjtése

2015. május 17., vasárnap

Élet a Wekerlén - egykor és ma I.

Fedezd fel!

Kispest és Pest határában


Egyre több fővárost bemutató online oldal látogat már el ide, az én kis falumba – elnézést a kisajátításért – ezért az nem lehet, hogy épp én ne írjak róla (részletesebben, mint a három évvel korábbi szösszenet)! :)



Tihanyi Viktor - Wekerle-dombormű

Már oly’ régóta tervezgetem, hogy kicsit jobban belemerülök Wekerletelep múltjába, és keresek régi szalmaszálakat. Olyan halványuló gyenge kötelékeket, melyek közelebb hozzák a múltat és segítenek megérteni a jelent. Régi mesékről lesz szó, olyan emberekről, akiknek szoros érzelmi kötődésük van ehhez a helyhez. A tejesség igénye nélkül írnék pár alap tudnivalót erről a telepről, mielőtt kinyitnánk a személyes emlékek padláson heverő ládikóját és a fotók segítségével visszaröpülnénk az időbe. :)


Anno képek forrása: innen ill. a szöveg végén jelölve

A századfordulón a főváros és a vidék rossz lakáshelyzete, valamint a kiskeresetűek nyomorúságos helyzete megoldásra váró feladattá nőtte ki magát. Az állam 1901 és 1905 között kamatsegéllyel támogatta a gazdasági munkáslakosságot. 1910 után már, mint építtető is fellépett. A főváros főpolgármesterének, Bárczy Istvánnak kezdeményezésére, - többek között - a Pénzügyminisztérium részéről Wekerle Sándorral közösen megszületett ötletükből vált valósággá, az, amit ma Wekerletelepnek nevezünk. Az új munkáslakótelep részletes elképzeléséről szóló törvénycikket 1908-ban terjesztették a Parlament elé, és július 25-i kihirdetésével végül el is fogadták. 



.

.


A túlnyomó többségben a MÁV-gépgyárban, és az Északi Főműhelyben dolgozók, valamint a postások, tisztviselők, nyomdászok, dohánygyárosok, tanítók, rendőrök, gázművesek közül kikerült új beköltözők részére első körben a kőbányai Óhegyet szemelték ki, majd kedvezőbb feltételek végett az 1 km2-es, Határ út menti területre esett a választás. Feltételnek szabták, hogy csak állami és üzemi munkások igényelhetnek e helyütt lakhatást, úgy hogy a lakbér számukra is megfizethető legyen. Cserébe adókedvezményt kaptak, ám a lakásokat el nem adhatták. 


Az álmok és elképzelések magvalósulására 1908-ban pályázatot írtak ki. Egy résztől a terület szabályozására, ahol Páloczy AntalSzituációk” pályaműve nyert, más résztől a telepen építendő házakra, ahol Fleischl Róbert Lakóháztípusok pályázata lett a befutó. Pálóczy munkájában kiemelték az utcák, terek és a parkok művészi harmóniáját. Ám a Pénzügyminisztérium, mint építtető kifogásolta a vadregényes íves utcákat, így Győry Ottmár – kinek nevét a telep egyik tere is viseli – mérnöki utcahálózata valósult meg.


 


Fleischl típusterveinek nagy sikere a változatos lakóházak kialakításában rejlett, mely a kor neves építészeinek is munkalehetőséget biztosított. Az előírásoknak megfelelően az egyszerűség és gazdaságosság nevében földszintes, valamint egy- és kétemeletes; két- és négyosztású lakások, valamint hat és tizenkét osztású lakások épültek. A beépítettség 70%-a egyedi telkes földszintes, illetve 30%-ban emeletes, zártsorú lett. A hat éves építési tervben 1909-től egy év alatt a telep 40%-a készült el, ám anyagi forrás és a háború viszontagságai miatt lelassult, sőt három évig, 1918-ig áll az építkezés. 1926-ra végül 4738 lakással, befejezettnek tekintették a telepet – holott az egykori téglagyár területe sokáig „lakatlan” maradt, s csak később húzták fel a stílusukban cseppet sem illeszkedő emeletes kockaházakat.



A 48 féle háztípus tervezői között - a teljesség igénye nélkül - szerepel Pálóczy Antal, Kotál Henrik, Schodits Lajos, Éberling Béla, Árkay Aladár, Kallina Géza, Fleisch Róbert stb. Az ország különböző területére jellemző népi építészet jegyeit viselik magukon a házak.  A lakások az akkori színvonalhoz képest jóval előremutatóbbak voltak, hiszen 1-2-3 szobás kialakításuk mellett konyhával, kamrával és még mellékhelyiséggel is rendelkeztek! A közművek közül 1909-től útrendszer, csatornarendszer és vízvezeték épült ki. Az 1926-ig használt petróleumvilágítást a korszerű villanyáram bevezetése váltotta fel. 




A főtér kialakítására, 1912-re sikerült megoldást találni. A nyolc utcát összefogó terület kialakítására az eredeti elképzelés szerint egy zárt, intimebb park megvalósításával számoltak. Dr. Forbáth Imre felkérésére Kós Károly a maga szerény egyszerűségével – a komoly tervrajzokat lobogtató építészek mellett – kezében egy szál krétával a tökéletes megoldást vázolta egy táblára. A zártsorú, egyforma magasságú házak megépítésével teljesült az intim, zárt park elképzelés, ám a tér lezárására, - mint egy keret- egymással szemben két-két házat összekötő kaput is kitalált. Kós nem egyéni, hanem csoportszellemben gondolkodott, mely még szerethetőbbé tette elképzeléseit. Az építész ezért, csupán egyetlen épületet – a mai cukrászda házát – tervezett, melyben most unokája él, és ablakából kinézve éppen nagyapja szobrát láthatja. :) Egy korábbi bejegyzésben képes sétát is tettünk már itt, ahol nem csak a szobrot köszöntöttük, de a főtér házait is sorra megszemléltük. 







A telep gondnoka 1919-ig maga Győry Ottmár volt. A házirend szigorú betartására, - mely kitért a bérelt helyiségek karbantartására, a járdák tisztántartására, a ruhaneműk mosására, a szőnyegek porolására, az udvarok és a lépcsőházak karbantartására, az állatok tartására, a virágok elhelyezésére stb. – mindenki ügyelt, hiszen tudta, hogy be nem tartásuk esetén a legsúlyosabb szankció, hogy el kell hagyniuk a telepet, a munkásparadicsomot! 





A közérdekű létesítmények is nagy szerepet játszottak itt, hiszen, önellátó kis faluként jóformán minden helyben rendelkezésre állt. Így épülhetett négy iskola, öt óvoda, két fedett tornacsarnok, két posta, gyógyszertár, élelmiszerboltok; mindösszesen 62 üzlet is. A tervek szerint a munkáskaszinó, a kórház, a népfürdő és könyvtár nem valósult meg, anyagi feltételek hiányában, valamint a háborús viszontagságok miatt. 




Ami azonban megmaradt arról a lakók még tudnak mesélni! Az emlékek gyűjtögetése, egy-egy mozaikdarabka felkutatása, majd a részek összeillesztése izgalmas feladat. A következő részben éppen egy ilyen kis morzsadarabot vizsgálunk majd nagyító alatt. Személyes mesék és a nosztalgikus képek segítségével visszarepülünk az időbe! :)




Forrás:
Dr. Körner Zsuzsa: A telepszerű lakásépítés története Magyarországon 1850-1945. TERC Kft. – 2004.
Otthonunk a 90 éves Wekerle – Helytörténeti vetélkedő. Programfüzet a résztvevő csapatok részére. Kispest, 1998.


Anno képek forrása: Búza Péter: Kispest anno – Maecenas Kiadó 1998. és Pap Ági gyűjteménye